Idézetek
Minél inkább eltávolodik egy társadalom az igazságtól, annál inkább utálni fogják azokat, akik kimondják azt.George Orwell *** Ahhoz, hogy tudjuk, kik vagyunk, tudnunk kell, honnét jövünk. S ha tudjuk, honnét jövünk, már nem csak azt tudjuk, kik vagyunk, de azt is hova tartunk.*** Nem romlott fa az, a mely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg.Lk 6,43-44 *** Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.Deák Ferenc *** A helyi közösség tagjai a helyi önkormányzás alanyaként kötelesek:a) öngondoskodással enyhíteni a közösségre háruló terheket, képességeik és lehetőségeik szerint hozzájárulni a közösségi feladatok ellátásához;b) betartani és betartatni a közösségi együttélés alapvető szabályait.2011. évi CLXXXIX. törvény *** Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!Pio atya *** Nem számít honnan jöttél, csak az számít, hogy merre mész, és a zászlód mit magasra tart, egy ökölbe szorított kéz.Kárpátia *** ...ha eldobjátok magatoktól ezt az örökséget, ha magyarságotokból kivetkőztök, akkor senkik se lesztek, csupán egy halom szemét, amit ide oda sodor a szél, míg végül is elmerültök a semmiben.Wass Albert
Időjárásunk
Közhasznú oldalak
Napi evangélium
Bejelentkezés
Anderkó és emberei: Mulatni lehet, de a falugyűlés tabu
A legutóbbi képviselő-testületi ülésen szóba került a falugyűlés, ahol lehetősége lenne a megválasztott vezetőségnek beszámolni az elmúlt négy esztendőről és közvetlenebb párbeszédet folytatni a lakosokkal. A polgármester véleménye szerint nem kell a cirkusz, ezért jelenlévő csatlósaival együtt leszavazta az indítványt.
Szabó Gergely képviselő jelezte, hogy neki viszont szüksége lenne a kultúrházra, mert szeretne a falunak beszámolni a munkájáról, illetve polgármester és képviselő jelöltként szívesen folytatna párbeszédet a település jövőjéről, lehetőségeiről és fejlesztéséről.
Ez a kérés nem tetszett Anderkó József polgármesternek, valamint Pinczés Edina és Varga János képviselőknek sem. Ők úgy gondolják, hogy ilyen "politikai" rendezvénynek nincs helye a kultúrházban, ezért elutasították a kérést. Mulatozni lehet, de a faluról és a jövőjéről fórumot tartani tilos.

Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2014. September 10. 19:28:30
- 2014. September 10. 21:51:33