Idézetek

Minél inkább eltávolodik egy társadalom az igazságtól, annál inkább utálni fogják azokat, akik kimondják azt.

George Orwell

***

Ahhoz, hogy tudjuk, kik vagyunk, tudnunk kell, honnét jövünk. S ha tudjuk, honnét jövünk, már nem csak azt tudjuk, kik vagyunk, de azt is hova tartunk.

***

Nem romlott fa az, a mely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg.

Lk 6,43-44

***

Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.

Deák Ferenc
***

A helyi közösség tagjai a helyi önkormányzás alanyaként kötelesek:

a) öngondoskodással enyhíteni a közösségre háruló terheket, képességeik és lehetőségeik szerint hozzájárulni a közösségi feladatok ellátásához;

b) betartani és betartatni a közösségi együttélés alapvető szabályait.

2011. évi CLXXXIX. törvény

***

Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!

Pio atya

***

Nem számít honnan jöttél, csak az számít, hogy merre mész, és a zászlód mit magasra tart, egy ökölbe szorított kéz.

Kárpátia

***

...ha eldobjátok magatoktól ezt az örökséget, ha magyarságotokból kivetkőztök, akkor senkik se lesztek, csupán egy halom szemét, amit ide oda sodor a szél, míg végül is elmerültök a semmiben.

Wass Albert

Időjárásunk

Közhasznú oldalak

Napi evangélium

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Advent

VallásAdvent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól (görögkatolikusoknál hatodik vasárnaptól) karácsonyig számított időszak. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig (január 6-ig) tart. Advent első vasárnapja egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti.

Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. Adventkor a 19–20. század óta szokás koszorút készíteni. A gyertyák színe katolikus körökben lila, kivéve a harmadik vasárnapra jutót, amely rózsaszín. A gyertyákat vasárnaponként (vagy előző este) gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor. Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég az utolsó vasárnapon.

Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.03 másodperc
149,896 egyedi látogató