Idézetek
Minél inkább eltávolodik egy társadalom az igazságtól, annál inkább utálni fogják azokat, akik kimondják azt.George Orwell *** Ahhoz, hogy tudjuk, kik vagyunk, tudnunk kell, honnét jövünk. S ha tudjuk, honnét jövünk, már nem csak azt tudjuk, kik vagyunk, de azt is hova tartunk.*** Nem romlott fa az, a mely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg.Lk 6,43-44 *** Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.Deák Ferenc *** A helyi közösség tagjai a helyi önkormányzás alanyaként kötelesek:a) öngondoskodással enyhíteni a közösségre háruló terheket, képességeik és lehetőségeik szerint hozzájárulni a közösségi feladatok ellátásához;b) betartani és betartatni a közösségi együttélés alapvető szabályait.2011. évi CLXXXIX. törvény *** Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!Pio atya *** Nem számít honnan jöttél, csak az számít, hogy merre mész, és a zászlód mit magasra tart, egy ökölbe szorított kéz.Kárpátia *** ...ha eldobjátok magatoktól ezt az örökséget, ha magyarságotokból kivetkőztök, akkor senkik se lesztek, csupán egy halom szemét, amit ide oda sodor a szél, míg végül is elmerültök a semmiben.Wass Albert
Időjárásunk
Közhasznú oldalak
Napi evangélium
Bejelentkezés
Ebzárlat 2016 tavaszán
2016 tavaszán Magyarországon a 2015. őszi kampánnyal megegyező, 66.884 km2-es területen zajlik a vadon élő vörös rókák vakcinázása. Az érintett területeken a járási főállatorvos a vakcinázás első napjától számított 21 napra ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el. Hejőszalontán április 6-tól 26-ig.
A rókák vakcinázását 1992 ősze óta szervezi rendszeresen az állategészségügyi hatóság, évente két alkalommal. Annak érdekében, hogy a rókák minél nagyobb arányban egyék meg a csalétekbe rejtett oltóanyagot az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől számított huszonegy napig az illetékes járási főállatorvos ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el.
Az ebzárlat tartama alatt:
- A tartási helyén minden kutyát és macskát elzárva, illetőleg a kutyákat megkötve úgy kell tartani, hogy azok más állattal vagy emberrel ne érintkezhessenek; zárt udvarban a kutyák elzárását vagy megkötését mellőzni lehet, ha azok onnan ki nem szökhetnek.
- Kutyát tartási helyéről csak pórázon vezetve és szájkosárral szabad kivinni.
- A település területéről kizárólag érvényes veszettség elleni védőoltással rendelkező kutyát vagy macskát a hatósági állatorvos kedvező eredményű vizsgálata után és engedélyével szabad kivinni.
A KORLÁTOZÁS alól mentesülnek az érvényes veszettség elleni védőoltással rendelkező:
- vadászebek,
- a fegyveres erők és fegyveres testületek ebei,
- a katasztrófa-mentő ebek,
- a segítő és terápiás ebek, valamint a látássérült embereket vezető ebek rendeltetési céljuknak megfelelő használatuk idejére
Az ebzárlat idején azonban ezeket az ebeket is csak szükség esetén és csak pórázon vezetve szabad a vakcinázott területre vinni, hiszen az elrendelt korlátozó intézkedés célja, hogy a kutyák ne jussanak hozzá a kihelyezett csalétkekhez.
- Az ebzárlat alatt húsevő állatok összevezetésével járó rendezvény nem tartható.
- A legeltetési tilalom ideje alatt tilos a gazdasági haszonállatokat külterületen legeltetni!
- Az állatok vándorolva történő legeltetése tilos!
- Tilos a pásztorebeket szabad állatok terelésére, illetve őrzésére használni!
Az immunizálással érintett területen a vadászati hatóság irányításával jól látható, piros színű, magyar és angol nyelvű, a felhívás megértését szolgáló piktogrammal ellátott figyelemfelhívó plakátokat helyeznek ki a vadászok a lakott területekről kivezető utak mentén, bekötőutaknál, kiránduló és parkolóhelyeken, turistaházak és vadászházak mellett.
Általános tanácsként mondható, hogy aki kutyával kirándulás közben ilyen figyelmeztető plakátot lát, vegye pórázra kedvencét! A vakcina kutyára és macskára nem veszélyes (azonban a veszettség elleni védettséget sem alakít ki ezekben a fajokban). A csalétek az ember számára kellemetlen szagú, belsejében alumínium bliszterben található a vakcina. Amennyiben a vakcina kézre, vagy más fedetlen testrészre kerül, az érintett területet azonnal le kell mosni szappannal és vízzel. Ha a vakcina az ember szájába, orrába, vagy megsértett bőrére kerül, haladéktalanul orvoshoz kell fordulni!
(Forrás: kutyabarathelyek.hu)

Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.