Amikor egy szentet ünneplünk, a halála napjáról szoktunk megemlékezni. Ugyanis a halál napja, az illető szent megdicsőülésének az ünnepe, a mennyországi örök élet kezdete. Keresztelő Jánossal kivételt tesz az Egyház. Az ő nagyságát az is kiemeli, hogy nem csak a vértanúsága napját, hanem a születését is megünnepeljük. A szentek életéről könyveket szoktak írni, történeteket, legendákat mesélnek el. Keresztelő Jánosról a Könyvek Könyve, a Szentírás emlékezik meg, és az Úr Jézus előfutáraként mutatja be. Legfőbb jellemvonásaként ezt emelhetjük ki, hogy életének minden mozzanata az Úr Jézusra mutat. Keresztelő János születésének hírére összegyűltek a rokonok, szomszédok. Az ő ünnepén hasonlóképpen gyűlünk össze mi is s szentmisére, hogy tanuljunk tőle.

Nagyon szépen alkalmazható rá Izaiás próféta szava, az Ó-szövetségi olvasmányból, amelyet a prófétai hivatásról mond: „Az Úr hívott meg, mielőtt még megszülettem; anyám méhétől fogva emlékezetében él nevem… A nemzetek világosságává teszlek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.”

Mindezek olyan prófétai szavak, amelyek Keresztelő Jánosban beteljesedtek.

Amikor megszületett, a rokonok azt kérdezték: „mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilvánvalóan az Úr van vele.” Mi már abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy tudjuk mi lett belőle. Az Úr Jézus azt mondta róla, hogy: „az asszonyok szülöttei között nem született nagyobb keresztelő Jánosnál.” „Növekedett, lélekben erősödött és mindaddig a pusztában élt, amíg Izrael előtt nyilvánosan fel nem lépett.” Nyilvános fellépésében a legfontosabb cselekedete a bűnbánat hirdetése volt. Ennek legszebb megnyilvánulása pedig, amikor rámutatott az Úr Jézusra: Íme az Isten Báránya. Íme aki elveszi a világ bűneit. Őt hallgassátok.” Nincs ennél szebb és fontosabb feladat, mint másokat önzetlenül Krisztushoz vezetni.

Valójában a keresztény ember hivatása és feladata hasonló ahhoz, amit Keresztelő János tett. Minden megkeresztelt embernek feladata rámutatni az Úr Jézusra.

Az tény, hogy a keresztény élet néha Keresztelő János pusztájához hasonlít. Ugyanis kevesen vesznek erről tudomást. Kevesekhez jut el a sürgető felszólítás, hogy Isten országának építésében minden megkeresztelt emberre szükség van. Ugyanakkor sok elhangzott buzdítás, tanítás pusztában kiáltott szó lesz, mert nehezen talál termékeny talajra a ránk bízottak lelkében. Mégsem adhatjuk fel a küzdelmet. Nehézségek árán is ki kell tartanunk a keresztény élethivatásban. Szavainkon, de még inkább cselekedeteinken, döntéseinkben előbb utóbb meglátszik, nyilvánvalóvá lesz, hogy csak a nevünkben vagyunk-e keresztények, vagy valóban Jézushoz tartozunk és minden mozdulatunk rá mutat.

A mai élet körülményei között is szükség van a Keresztelő Jánoséhoz hasonló hivatásból fakadó magatartásra. Szükség van arra, hogy úgy mutassunk rá Krisztusra, mint az életünk értelmére, azt az üzenetet közvetítve, hogy: íme Őt hallgassátok, mert neki számunkra is van mondanivalója, van útmutatása, csak arra van szükség, hogy mindez halló fülekre és befogadó szívekre találjon.