Idézetek
Minél inkább eltávolodik egy társadalom az igazságtól, annál inkább utálni fogják azokat, akik kimondják azt.George Orwell *** Ahhoz, hogy tudjuk, kik vagyunk, tudnunk kell, honnét jövünk. S ha tudjuk, honnét jövünk, már nem csak azt tudjuk, kik vagyunk, de azt is hova tartunk.*** Nem romlott fa az, a mely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg.Lk 6,43-44 *** Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.Deák Ferenc *** A helyi közösség tagjai a helyi önkormányzás alanyaként kötelesek:a) öngondoskodással enyhíteni a közösségre háruló terheket, képességeik és lehetőségeik szerint hozzájárulni a közösségi feladatok ellátásához;b) betartani és betartatni a közösségi együttélés alapvető szabályait.2011. évi CLXXXIX. törvény *** Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!Pio atya *** Nem számít honnan jöttél, csak az számít, hogy merre mész, és a zászlód mit magasra tart, egy ökölbe szorított kéz.Kárpátia *** ...ha eldobjátok magatoktól ezt az örökséget, ha magyarságotokból kivetkőztök, akkor senkik se lesztek, csupán egy halom szemét, amit ide oda sodor a szél, míg végül is elmerültök a semmiben.Wass Albert
Időjárásunk
Közhasznú oldalak
Napi evangélium
Bejelentkezés
Pénteken bírósági per közérdekű adatok kiadása ügyében
2013. október 04.-én, pénteken 10 órakor a Miskolci Járásbíróságon közérdekű adatok kiadása érdekében per lesz. Az alperes, Nemesbikki Közös Önkormányzati Hivatal, Hejőszalontai Kirendeltsége több közérdekű adatkérést Alaptörvény ellenes módon válasz nélkül hagyott.
A tárgyaláson várhatóan szó lesz az önkormányzati kisbuszok használatával összefüggő kérdésekről, a szemét díj beszedésével kapcsolatos információkról, az önkormányzati leltárról, a nyékládházi almáskertből kivágott gyümölcsfák kérdéséről, közmunkaprogramokról, a hejőszalontai konyha működésével kapcsolatos adatokról, a kultúrház felújításával kapcsolatos kérdésekről, stb.
A tárgyaláson várhatóan szó lesz az önkormányzati kisbuszok használatával összefüggő kérdésekről, a szemét díj beszedésével kapcsolatos információkról, az önkormányzati leltárról, a nyékládházi almáskertből kivágott gyümölcsfák kérdéséről, közmunkaprogramokról, a hejőszalontai konyha működésével kapcsolatos adatokról, a kultúrház felújításával kapcsolatos kérdésekről, stb.
Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2013. October 12. 09:22:35