Idézetek
Minél inkább eltávolodik egy társadalom az igazságtól, annál inkább utálni fogják azokat, akik kimondják azt.George Orwell *** Ahhoz, hogy tudjuk, kik vagyunk, tudnunk kell, honnét jövünk. S ha tudjuk, honnét jövünk, már nem csak azt tudjuk, kik vagyunk, de azt is hova tartunk.*** Nem romlott fa az, a mely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg.Lk 6,43-44 *** Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.Deák Ferenc *** A helyi közösség tagjai a helyi önkormányzás alanyaként kötelesek:a) öngondoskodással enyhíteni a közösségre háruló terheket, képességeik és lehetőségeik szerint hozzájárulni a közösségi feladatok ellátásához;b) betartani és betartatni a közösségi együttélés alapvető szabályait.2011. évi CLXXXIX. törvény *** Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!Pio atya *** Nem számít honnan jöttél, csak az számít, hogy merre mész, és a zászlód mit magasra tart, egy ökölbe szorított kéz.Kárpátia *** ...ha eldobjátok magatoktól ezt az örökséget, ha magyarságotokból kivetkőztök, akkor senkik se lesztek, csupán egy halom szemét, amit ide oda sodor a szél, míg végül is elmerültök a semmiben.Wass Albert
Időjárásunk
Közhasznú oldalak
Napi evangélium
Bejelentkezés
Változás a szemétszállításban
Tisztelt Hejőszalontai Lakosok!
A Miskolc Térségi Konzorcium 2013/12/18/XX/3. sz. határozata alapján 2014. január 9-től a MiReHuKöz Nonprofit Kft. fogja közszolgáltatás keretében a települési szilárd hulladékot begyűjteni településükről.
A közszolgáltató váltással a gyűjtés optimalizálása érdekében településükön a jövő évtől a gyűjtési nap módosulni fog az alábbiak szerint:
Jelenlegi gyűjtési nap: szerda
Új gyűjtési nap: csütörtök
AVE Miskolc Kft. általi utolsó gyűjtési időpont: 2014. január 1.
MiReHuKöz Nonprofit Kft. általi első gyűjtési időpont: 2014. január 9.
A szolgáltatás színvonala a jövőben nem fog változni, a lakosság számára jelenleg is elérhető szolgáltatások, mint a szelektív hulladékgyűjtés, lomtalanítás, karácsonyfagyűjtés, a hulladékudvarok díjmentes használata, a jövő évben is ugyanúgy megmaradnak. A többlethulladékok gyűjtésére még jelenleg használt piros zsákok 2014. január 31-ig elszállításra kerülnek, azt követően már csak az új közszolgáltató által rendszeresített fehér zsák vehető igénybe a többlethulladékok ártalmatlanítására. Zsákokat a cég központjában, illetve terveik szerint több üzlethálózat boltjaiban fogják értékesíteni.
Az év eleji átállás során előfordulhatnak csúszások, eltérések a jelenlegi gyűjtési rendhez viszonyítva, melyeket a MiReHuKöz Nonprofit Kft. minden esetben orvosolni fog, de ehhez kérik a Tisztelt Lakosság megértését, türelmét is. Bárminemű kérdés, észrevétel esetén kollégáik rendelkezésükre állnak az alábbi elérhetőségeken:
MiReHuKöz Nonprofit Kft.
3518 Miskolc, Erenyő út 1.
Levelezési cím: 3510 Miskolc, Pf.: 509
Telefon: 46/200-179
Telefax: 46/516-346
E-mail: info@mirehukoz.hu
Web: www.mirehukoz.hu

Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.